A holokauszt emlékév bojkottja véget ért - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Szegeden.

Latorcai Csaba ugyanitt arról is beszélt, hogy egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható.

Latorcai Csaba sajtótájékoztatóján elmondta, az életveszély elhárításához szükséges forrás már szeptembertől rendelkezésre áll, a kormány azóta arra vár, hogy a magyarországi zsidó közösség szervezetei megjelöljék, ki legyen a kedvezményezett. A politikus hangsúlyozta, mivel az életveszély elhárításra az általánosnál kedvezőbb közbeszerzési szabályok vonatkoznak, a rekonstrukciós munkák már egy hónapja elkezdődhettek volna.

A helyettes államtitkár a Mazsihisz vezetésén belüli „súlyos válságnak” tulajdonítja, hogy eddig nem született meg a felújítás indulásához szükséges döntés. A kormány felelősséget kíván vállalni a közös örökségnek tartott magyarországi zsinagógákért, ezért arra is nyitott, hogy a rekonstrukció állami beruházásként valósuljon meg – tudatta Latorcai Csaba.

Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke közölte, a Zsidó Közösségi Kerekasztal szeptemberi ülésén vetette fel, hogy ha a téli beköszöntéig nem születik döntés a szegedi zsinagóga felújításáról, november közepén kénytelenek lesznek bezárni az épületet, erre azonban nem lesz szükség.

Az elnök elmondta, szerencsés lenne, ha rekonstrukciót a zsinagógát 32 éve kezelő alapítvány koordinálhatná, de elfogadhatónak tartja azt is, ha a kormányzati forrást közvetlenül a Mazsihisz kapja meg, majd utalja át a civil szervezetnek. Hozzátette: bízik benne, hogy a közvetlen életveszély elhárításához szükséges munkák még a tél beköszönte előtt elkészülhetnek.

A 111 esztendős, Baumhorn Lipót tervezte épület Európa negyedik legnagyobb zsinagógája, a magyar szecesszió egyik meghatározó műemléke. Teljes felújítása a számítások szerint 2-2,2 milliárd forintba kerülne – tudatta Lednitzky András.