Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2014. szeptember 24-én egyeztetést folytatott amerikai zsidó szervezetek vezetőivel a 69. ENSZ-közgyűlési ülésszak magas szintű szegmensének margóján.

A találkozón részt vettek az Anti-Defamation League, az American Jewish Committee, a Conference of the Presidence of the Major of Jewish Organizations, a National Coalition Supporting Eurasian Jewry, a B’nai B’rith International, valamint a World Jewish Congress Észak-Amerikai Szervezetének vezető tisztségviselői. A megbeszélésen Mikola államtitkár úr tájékoztatott arról, hogy a Magyar Kormány intenzív politikai párbeszédet folytat a magyarországi zsidó szervezetekkel, melynek célja az együttműködés további erősítése. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére 2014. szeptember 9-én megrendezésre került a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése, amelyet további magas szintű egyeztetések fognak követni.

A 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan, a Kormány 2015-ben is jelentős forrásokat biztosít a zsidó közösségeknek az oktatás, a kultúra és a vallási élet területén végzett tevékenységük támogatása céljából. Az államtitkár megerősítette a kormány elkötelezettségét a holokauszt emlékezetének magyarországi ápolása terén, amelynek kapcsán a kormányzat szándékát demonstrálta az International Holocaust Remembrance Alliance szervezet 2015-ös elnökségének elvállalása. Mikola István tájékoztatta az amerikai zsidó szervezetek vezetőit a magyar elnökség prioritásairól és kérte támogatásukat az elnökség sikeres lebonyolításához. Az antiszemitizmus kérdéskörével kapcsolatban Mikola István megerősítette, a Kormány a zéró tolerancia elvét képviseli. Ezzel összhangban, szimpátiával fogadtuk Izrael Állam azon kezdeményezését, melynek célja egy antiszemitizmussal foglalkozó informális ülés összehívása az ENSZ Közgyűlésében. A találkozó során a felek áttekintették a közel-keleti térség konfliktusainak aktuális helyzetét. Az államtitkár üdvözölte az izraeliek és a palesztinok gázai tűzszüneti megállapodását, s reményét fejezte ki, hogy az hozzájárul a tartós békéhez elvezető politikai folyamat újraindulásához, amely csak a felek közötti közvetlen tárgyalások útján valósulhat meg. Az államtitkár elmondta, Magyarország aggodalommal szemléli az iraki humanitárius és biztonsági helyzet fokozatos romlását, s a leghatározottabban elítéli az úgynevezett Iszlám Állam terrorista szervezet által a vallási és etnikai kisebbségek – különösen a keresztény és jazidi közösségek – ellen elkövetett erőszakot, amely a közösségek puszta létét, továbbá, a teljes közel-keleti térség biztonságát veszélyezteti.